2016. sze 27.

CSOKolom

írta: effiksz
CSOKolom

Mivel a nagy piros gombot már sikerült megnyomni, így megcéloztuk a bankot újra.

Mindenfajta információkat igyekeztünk kisajtolni a korábbi ügyintézőből, hogy mikor igénylésre kerül a sor, akkor minden a rendelkezésünkre álljon úgy, hogy ne kelljen semmit sem hiánypótolnunk később!

A megbeszélt időben és helyen (OTP fiók) mind a ketten megjelentünk az ügyintézővel.

Egyeztettük az eddig kalkulált bekerülési költséget, ingatlan fedezetet (mmint a telkünk), illetve hogy mit és milyen módon szeretnénk felhasználni (CSOK 10+10, ÁFA visszatérítés és piaci hitel), havi bevételeinket, jelenlegi hitelállományunkat, 3 gyerek meglétét, stb...
Mivel a számok arra engednek következtetni, hogy az igények fedik a takarónk méretét és így az OTP várhatóan fedezni fogja a dolgainkat, gyorsan tovább is haladtunk a beszerzendő dokumentumok irányába:

  • fénymásolat a szülők és gyerekek személyi igazolványáról, lakcím és adókártyájáról.
  • gyerekek születési anyakönyvi kivonatainak másolata
  • házassági anyakönyvi kivonat másolata
  • mind a két szülő NAV nullás (köztartozás mentesség) igazolása (ügyfélkapun keresztül igényelhető, ingyenes - azaz a nagyszerű ÁNYK-n keresztül az 'IGAZOL' nyomtatvány kitöltése és beküldése ügyfélkapun keresztül ami kell ide)
  • mind a két szülő erkölcsi bizonyítványa (ügyfélkapun keresztül igényelhető, ingyenes - azaz .... ÁNYK itt is, 'KOMA' nyomtatvánnyal)
  • családi pótlék, GYES, GYED, ápolási díj igazolások másolata
  • munkáltatói igazolás, amennyiben nem az érintett bankhoz megy a fizetés (vagy annak egy része)
  • biztosítási jogviszony (2 év folyamatos) igazolása az EGYIK szülő részéről (jelen esetben 2 irányból szerezhető be)
    • be kell menni az egészségbiztosítási pénztárhoz és ott a megfelelő mennyiségű illetékbélyeg ellenében helyben kiállítanak egy ilyet (a bélyegek mennyiségét illetően vegyes infóim vannak egyelőre: vagy egyszer 3000 HUF, vagy annyiszor 3000 HUF ahány állami dolgot szeretne az ember igénybe venni (CSOK 10, 10 pénz államilag támogatott hitel, ÁFA visszatérítés))
    • mivel az ápolási díj megléte biztosítási jogviszony, így ennek igazolása elég lehet, ám elképzelhető, hogy így is ugyanazt a papírt kell kitölteni ugyanannyiért... Majd meglátjuk
  • minden papír az épülendő objektumról
    • jogerős építési engedély (e-napló készenlétbe helyezett igazolás)
    • kb minden dokumentum, ami fel van tölve az e-naplóba
      • méretezett alaprajzok
      • tervdokumentáció (tervrazj, műszaki leírás)
  • költségvetés

A fénymásolatok intézése nem nagy kaland, pár perc ugye.
A NAV nullás a beadáshoz képest 2-3 napon belül meg is érkezett az ügyfélkapus felületen, PDF formában.
Az erkölcsi bizonyítvány kb 1 hét alatt jött meg, postai úton - csak SZEMÉLYESEN a tulajdonosa veheti át, más nem!
Munkáltatói igazolás nyilván cégfüggő, pár nap alatt meg kell hogy legyen.
A többi állami támogatásos papírok beszerzése személyes ügynitézéssel 1-2 nap alatt szerezhetőek be.

Amint ezek a dokumentumok a birtokunkba kerülnek, azonnal lehet menni a bankba (azaz előre egyezettett időpontra és helyre az ügyintézővel) és alá lehet írni az igénylést.
Állítólag ez egy 70-80 oldalas szösszenet kitöltése és aláírogatása lesz, ami 3-4 órát is igénybe vehet. Mind a két igénylőnek (szülőnek) jelen kell lennie!

Juppii !!!

Az ügyintézés menete elviekben:

  • hitel igénylése (pár óra)
  • ha mindent igaz, akkor 1.5 - 2 hét elteltével már lehet tudni, hogy sikerült-e az összeget átverekedni a bankon vagy sem
  • ezek után egy értékbecslő kimegy a helyszínre és felbecsüli a telket
  • kb újabb 1.5 - 2 hét, mire alá lehet írni a konkrét hitelszerződést
  • a papírtologatást követően 1 héten belül már utalhat is a bank
    • a piaci hitelből a meglévő ingatlan hitelfedezeti értékéig terjedő összeget (semilyen államilag támogatott összegből nem utalnak előre semmit - csak a piaci hietlből!)
    • ez egy 10M-s telek esetén kb 4-7 M HUF
    • ha az ember vesz 10M-ért egy telket, akkor a bank jó esetben ugyanannyira értékeli fel (rossz esetben kevesebbre). A becsült összeg kb 70%-át adhatják hitelbe, így max 7M-t terhelhetnek rá
  • elkezdődik az építkezés
  • amikor úgy gondoljuk, hogy fizethetne újra a bank (elfogyott az addigi pénz) akkor megfelelő időben jelezni kell az intézmény felé, hogy becslést kérünk
    • első körben az alapok lerakása után...
    • emberünk kijön, ránéz, számolgat, mond egy számot, hogy mennyit ér már az amit véghezvittünk. Ekkor már a becslés 70%-áig terjdő összeget a bank ki is utalhatja.
    • építkezünk tovább
  • néhány ilyen ütemet (3-6) beiktatva el lehet jutni a ház 95%-áig. Innentől kezdve már csak akkor látunk pénzt, ha megkapjuk a használatba vételi engedélyt (vagy valahogy tartalékoltunk eddig), ugyanis az állami pénzek (10+10) utolsó 5%-a csak a folyamat legutolsó lépéseként utalható ki.
    • célszerű olyan kivitelezőt keresni az utolsó folyamatokra, aki tud várni a pénzére.

Egyén hasznos gondolatok:

  • minden számla a megrendelő nevére kell hogy szóljon (férj avagy feleség)
  • a számlák legalább 70%-a bemutatandó a bank felé
  • ha a bank akcióz olyannal, hogy ingyenes valami (ingatlanbecslés, térképmásolat lekérése, ...) akkor azt az összeget ugyanúgy levonják a számláról, ám később jóváírják
  • az államilag támogatott dolgokat (CSOK 10+10) csak építkezésre lehet fordítani, míg a piaci hiteleket pedig minden olyanra, ami jó ha van egy házban és nem mozdítható (beépített szekrény, mosógép, ésatöbbi).
    A baj az, hogy az ember ha egyszerre igényeli az állami és piaci hiteleket, úgy a szűkebb keresztmetszet lesz érvényben: csak a szigorúan vett szükséges dolgokat lehet kifizettetni a bankkal (a mozdíthatatlan konyhabútort nem...)
Szólj hozzá

hitel gyed gyes családi pótlék piros gomb ápolási díj OTP illetékbélyeg e-napló ÁNYK CSOK KOMA IGAZOL