Ha ezeket a sorokat olvasod, akkor az azt jelenti, hogy még élünk! Túléltük az utóbbi bő 2 évben történteket.

Nemes céllal indultunk útnak és úgy gondolom, hogy sikerrel vettük az akadályokat!

Nagyjából 2016 január 1.-én indultunk útnak és a napokban 'értünk célt': van egy családi házunk aminek az összes papírja (najó, a földhivatal még nem teljesen) rendben van, a banki ügyek letudva (már 'csak' fizetni kell), a család élvezi az ott élést - kell ennél több?

Az első hónapok gyorsan pörögtek: tervezgettük, hogy mit, miből, hogyan, mekkorát is szeretnénk. Otthon éjszakákba menőleg a teljes folyamat tanulmányozása és a ház tervezése 3D-ben volt porondon. (közben egy panelt is el kellett passzolni, hogy legyen miből elkezdeni a dolgokat...)

Később a tervező és kivitelező keresése és megtalálása vitte az időt és energiát.
A tervző szerencsére gyorsan és szépen dolgozott, így sok gondunk nem akadt vele (bár a kapcsolat tartás nehézkesen ment - szinte egy irányú volt a végén...)
Itt még bátran hittünk abban, hogy év végére meg is leszünk indennel (elvégre egy ilyen házat kulcsrakész át lehet adni 3 hónap alatt... - és ezt most is bátran merem állítani!)

Augusztusra meg is voltak a tervek (kb minden tekintetben: ház, víz, villany), szeptember körül a kivitelezőt is megtaláltuk.

Mivel a szeptember is gyorsan lepörgött, így lassan kezdtük feladni a reményt, hogy 16-ban költözni fogunk...

Októberben a banki oldalon is átverekedtük magunkat: be CSOKolódtunk.
Október/November körül az alapozás is elkészült, így bátran hihettük, hogy ha enyhe telünk lesz, akkor télen is haladni fog a munka (elvégre száraz építésű a ház, az alapon kívül sok mindent nem kell várni, hogy kössön, száradjon)
Itt elkeseredve még nem voltunk, ám kezdett körvonalazódni, hogy az építőiparban nem minden úgy alkul, ahogy a tulajdonos elképzeli.

2017 februárjában be is következett amire annyit vártunk: pikk pakk felépült a szerkezet!
Innentől kezdve pörögtek az események!
Ja, nem.
Sokszor sok hetes várakozást követően történt csak valami a 'házzal'

Rengeteg energiánkat emésztette fel az, hogy küzdjünk a kivitelezővel. A szakiparokkal viszonlag egyszerű dolgunk volt,  a tervek alapján megcsináltak mindent - ha kellett, akkor kérdeztek, mondtak, egyezkedtünk - haladtak terv szerűen.
Sajnos nem tudtam ott lenni minden nap az építkezésen (bár minek is lettem volna, ha más úgy sem volt ott rajtam kívül), de így is a heti 3-4 alkalommal megtett 60km-es utazások (akár napi többször is) erős csapást mért az élet többi részére.
A napi rengeteg telfonálgatás, egyeztetés, értetlenkedés, könyörgés, sajnos nem múltak el nyom nélkül.

Azt egy életre megtanultuk, hogy az építőiparban előre fizetni SEMMIT sem szabad! Amelyik vállalkozó nem tudja felvállalni azt, hogy készültség szerint részletekben vagy a végén egyösszegben lesz kifizetve, azt el kell hajtani kő keményen a f@szba! (nyilván hallottunk mi s sok mindent az építőiparról, hogy ott mik folynak - de hát emberek vagyunk, ráadásul okosak, mi majd megoldjuk, áthidaljuk a problémákat)
Szerencsére nálunk mindenki, aki a ház körül bármit is csinált (egy kivétellel) a munka végeztével kapta meg a jutalmát. Előre megbeszélt munkáért előre megbeszélt pénzt kaptak. Mindenki boldog volt. Az az egy meg...

Azt is megtanította az utóbbi 2 év, hogy ha egy építőiparban dolgozó ombre időpontot/dátumot mondd, azt közel sem vehetjük kézpénznek. Egy alkalommal való késés, mulasztás belfér - emberek vagyunk. Másodjára már problémás, de legyen. Ha bárkivel időpontot egyeztetünk, hogy találkozzunk és harmadjára sem jelenik meg, akkor azzal az emberrel a kapcsolatot meg kell szakítani (amennyiben nem adtunk előre pénzt neki - de ezt meg az előző okulás miatt kizárhatjuk)!

Ha valaki félrebeszél, nem tud elszámolni valamivel: AZONNAL zavarjuk el jó messzire és többet ne keressük - keressünk helyette valaki mást! Biztos, hogy egy nehéz döntés és rengeteg fejfájást fog okozni, de hosszú távon (években mérve) meg fogja érni!

Mivel mi intéztünk mindent amit csak lehetett az építkezés körül (jómunkások keresése, fizetése, összehangolása, hivatali ügyek), így nagyon fárasztó volt az előző 2 év.
Ingerlékenyebbek lettünk, az egészségünkre is ráment időnként... A vele járó stresszt senkinek sem lehet kívánni.

Talán kissé elkalandoztam...

Mivel nagyon gyorsan pörögtek a hónapok, így augusztusban már költözhettünk is (igaz csak részben, mert még a ház belsejében a padlót festették)

Ekkor több dolog is kiderült:

• nem kapunk hazsnálatbavételit, mert a terveken szereplő garázs nem készült még el és az egyszerűsített bejelentés miatt nem lehet ütemezni az építkezést...
• lakcímkártyát kiállítanak olyan címre is, amin hivatalosan nincs még semmi (a földhivatalnál kivett, üres telek szerepel)
• ha valami munkálatnak utánajársz, hogy hogy is kell azt rendesen elvégezni, majd a szaki nyugtatgat, hogy ő majd azt tudja, akkor fogd a kezét a munka közben mert ő aztat nem tudja...
  És ez sajnos csak később fog kiderülni (pénz, idő, stressz)
• ha valaminek kész kell lennie (időlimit, szűkös anyagiak, minőség), csináld meg te magad!

Mivel a használatbavételink nem volt meg (a ház meg már állt a bank szerint is), így garázst kellett építenünk. bő 1 évünk volt rá (az építési engedély a bank irányába a maximálisan kitolható intervallum a dokumentum leadásához), így nem aggódtunk semennyire. A ház kész, kivitelező vállalja a garázst is, gond nincs.

Gond van. Illetve volt.

A tavalyi év végén (költözés utáni hónapok) csúcsosodott ki az egész építőipar 'szépsége'. Ha addig nem idegeskedtünk sokat, akkor majd azután! Durva volt az a pár hónap.

18 év elején (értsd első 3 hónap) teljesen el kellett engednünk a ház körüli dolgokat minden tekintetben ahhoz, hogy ne szenvedjünk sem mi sem a ház maradandó károsodásokat...
Így csak késleltetve ugrottunk bele a garázs projectbe. Nehéz pillanatok voltak közben is, de talán már megtanultuk kezelni őket. Nem, kezelni nem. Elengedni dolgokat.
Elengedni azt, hogy ha valaki mond valamit, akkor az mindaddig semmit sem jelent, míg meg nem teszi.
Az, hogy a mai napig várok egy kivitelező megkeresésére (akinek írtam több mailt, smst, hívtam - ígéretet kaptam), vagy épp a szakértő akit megbíztunk a befejezés 'gördülékeny' lebonyolításával (több egyeztetés és találkozás után ígérte, hogy jelentkezik és teszi amit tennie kell - eltűnt mint szürke szamár a ködben...)

3 hete volt a földmérő vázrajzolni az időközben felépült garázst. Elintézte amit el kellett, átutaltam a pénzt neki. Azóta 3x hívtam, hogy hogy áll a folyamat, minden rendben-e, csináljak-e valamit. Nem vette fel, nem hívott vissza. Az előbb beszéltem a földhivatallal, hogy mi a helyzet - látják a rajzot (eljutott odáig emberünk, hogy beadja), de valami összegek nem kerültek befizetésre, papír nem lett aláírva. A jövő héten mehetek be hozzájuk...

Az első földmérő aki járt nálunk kitűzni a telket: 1 hónap után csak úgy megjelent az építkezésen, kikarózta a dolgokat, elment - a munkások szóltak, hogy volt ott valaki csinálni valamit. Hívtam emberünket: igen ő volt. Mondom köszi, hogy végre eljöttél dolgozni, küldd át a számlaszámot ahova utaljam az összeget. Azóta is küldi. Ennek több mint egy éve. 60 birodalmi egység maradt a zsebemben.

Összegezve az utóbbi éveket:

Közel sem egyszerű egy ilyen project. Ha az embernek nincs rá nagyon sok ideje és energiája, akkor ne álljon bele. NE!

Ha birkatürelmű vagy, kerülöd a konfliktusokat, kiegyezel másodlagos dolgokkal is: keress egy embert, aki ezt felvállalja helyetted (saját műszaki ellenőr). Nem olcsó tétel, de mindenképpen szükséges és megéri!

Nem kívánom senkinek sem azt, amit ezidőalatt átéltünk. Tényleg nem.

Hogy megérte-e az egészbe belevágni? Ezek után megmondani nem tudom. Talán amikor az idő elhomályosítja a rossz emlékeket, akkor a válasz Igen lesz, de addig a pillanatig nem lehet meghatározni.

Természetesen születtek szép emlékek is az egész hercehurca körül, voltak érdekes, vicces, szép részei az egésznek.
Nagyon szeretjük a házat, a hatalmas kertet, szabadságot, azt, hogy a gyerekeket kirakjuk az udvarra és jól elvannak egyedül, a szomszédokat, az egész települést!

Ám sajnos nekünk nem az a 'tipikus' amerikai álomszerű út jutott, aminek az elején boldogan állunk a kihívások elé, majd a végén boldogan konstatáljuk, hogy igen, mi ezt így képzeltük el....

Majd talán legközelebb... NEM! NEM LESZ ILYEN! :)

 És jöjjön a 'ja igen' rész